Interjú Schliszka Csabával, a tervezővel

“TEMPLOMOT CSAK HITBŐL SZABAD ÉPÍTENI”
Interjú Schliszka Csabával, templomunk tervezőjével
(részlet)

Hogyan lettél építész?
Édesapám ösztönzésére – hogy valami szakmát is tanuljak – építőipari szakközépiskolába kerültem. Megszerettem a szakmát, és tizenhat évesen eldőlt bennem, hogy építész szeretnék lenni. Ma is csodának élem meg, hogy egy álomból, gondolatból egy valóságos objektum lesz.

Nem a vecsési templom az első, amit terveztél…
Az első templom a diplomám megszerzése után egy kis gyerektemplom volt, amit a gyülekezetünk gyerekhetén szemléltetésként lemaketteztük. Négy kisgyerek fért el benne. További munkám során a Szeghalmy Bálint tervezte tatabányai templom kiegészítésében vettem részt, Szigetszentmiklóson egy újonnan létrejövő református gyülekezet otthonát és templomát terveztem meg, majd Ráckeresztúron két drogterápiás otthont és kápolnájukat. Attyapusztán a katolikus lelkigyakorlatos ház bővítését végeztem el, Dunaharasztin – ahol nagyapám presbiter volt – az új református templomot, Sajóládon pedig a meglévő gyülekezeti házból templomot tervezhettem. Közreműködhettem a magyarszecsődi és verőcei műemlék református templomok felújításában is.

Másként áll hozzá a tervező egy templom munkálataihoz, mint más épületek megtervezéséhez?
A legfontosabb különbség a használatból adódik: a templom szent tér. A templom és a gyülekezeti ház Isten ügyét szolgálják. Régen a templomszentelési a leghosszabb és egyik legfontosabb liturgia volt. A templom az imádság háza, az ige meghallásának helye, az úrvacsora vételekor a jövendő Mennyország ízének megsejtése, a közösség megélésének a tere, a világból való kilépés és a lelki térbe való belépés helyszíne. Úgy kell templomot tervezni, hogy ezen funkcióknak megfeleljen. Legyen kiegyensúlyozott, méltó, szolidan ünnepélyes, tartós. Belépve késztessen az Úr Isten előtt való alázatra. Mindezeken túl, úgy tapasztalom, hogy sokan azt gondolják, hogy a templom, a szent hely, ami megváltoztat, és az épületet félik, a Teremtő helyett. Ők félreértés áldozatai. A templomépítés valójában az élő közösség építésével kezdődik – máskülönben nincs értelme templomot felhúzni. Az új épületet a vallás, a felekezet, a közösség, a tervező, a kor, a környezet, a lehetőségek, igények határozzák meg. Mindezek összegyúrása és egésszé formálása az építész felelőssége.

Milyen érzéssel kapcsolódtál be a vecsési templom körüli munkálatokba?
Igyekeztem beleélni magam a vecsési gyülekezet helyzetébe. Az építész legfőbb feladata, hogy segítse az építtetőjét a jó döntések meghozatalában. Szerintem a régi, L-alakú, mostanra kinőtt templomtér konzerválása hiba volna. A meglévő épület épületszerkezeti problémái (vékony, elrepedt főfal, födém, alul méretezett gerendák, középületben az építhetőnél keskenyebb födémnyílás) az eredeti tervet, vagyis a tetőtér beépítését, nagyon megnehezítették volna. Külön problémának érzem, hogy az épület külső megjelenésében megbúvik. Nem jelöli, hogy ez egy élő, lüktető közösség háza, akik az Úr Istennek kívánnak élni. Szerintem a gyülekezet első, 1935-ös, főútra néző, hangsúlyos tornyú épületéhez kell visszanyúlni. A mai világban hitvallás is, hogy olyan tornyot építsünk, amely messziről látszik, amelyről nem levesszük, hanem amire feltesszük a keresztet. Jól érzem magam a vecsési munkafolyamatban. Örülök, hogy sikerült a gyülekezet vezetőivel közös nevezőt találni. Örülök, hogy az általam felvetett koncepciót nem vetették el, hanem mertek újat álmodni. Őszintén meglepett, hogy az első vázlatot az egyház szakbizottsága jóváhagyta.

Talán abban is van tapasztalatod, hogy egy templomépítés hogyan változtatja meg a gyülekezet életét, összetartozását.
Több templomépítést végigkísértem. A legmeghatározóbb azonban a saját gyülekezetünk építkezése volt, amelynek építésvezetői feladatát főállásban elláthattam. A templomépítés – ha alulról kezdeményezik – nagyon meg tudja mozdítani a közösséget. Nálunk a gyerekek is gyűjtöttek és az idősek is ott voltak a társadalmi munkán. Olyan emberek is közelebb kerültek a gyülekezethez, akik addig csak a periférián álltak. A férfiak bontottak, építettek, lapátoltak, az asszonyok főztek, sütöttek, elszállásolták a távolról jötteket. A közös építés a legjobb kapcsolatteremtő erő, amelyekben több generáció is meg tudja ismerni egymást, és valóban egy családdá tud válni. A nehézségekről is szólni kell. Egy építkezésnek nem csak napfényes oldala van. Vannak mély hullámvölgyek is, vannak nagy megfáradások, egymásnak feszülések, időnként reménytelen helyzetek. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy reménytelen a folytatás. De nagy csodákat, előre még csak nem is sejtett lehetőségeket is át lehet élni. Az imaéletet is megelevenítheti. Azt hiszem, templomot csak hitből szabad építeni. Hiszen ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők – ahogy a Zsoltáros mondja.