Erős vár a mi Istenünk!

Szeretettel köszöntjük kedves vendégünket honlapunkon!

A Vecsési Evangélikus Egyházközség a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik gyülekezete. Mi, evangélikusok hazánkban a harmadik legnagyobb keresztény felekezet vagyunk. Büszkék vagyunk arra, hogy a reformáció első nagy személyiségének, Luther Mártonnak szellemi örökösei lehetünk.

Vecsésen, és a gyülekezethez tartozó másik két városban, Gyálon és Üllőn kisebbségben, szórványhelyzetben élnek az evangélikusok. Közösségünk kis létszámú, viszont barátságos, nyitott, szeretetteljes, egymáshoz ragaszkodó, egymást számon tartó, hitből élő emberekből áll.

Hitünk összefoglalója az az evangéliumi mondat, amit János evangéliumának 3. fejezetének 16. versében találunk: “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Reméljük, hogy személyesen is találkozhatunk. Addig is hadd nyújtsunk egy kis bepillantást gyülekezetünk életébe: honlapunkon megtalálhatók az alapvető információk az egyházközség rendszeres alkalmairól, elérhetőségeiről. Képes beszámolókkal adunk hírt közösségünk eseményeiről.