Interjú Halgasné Takács Mónikával
„A MINDENNAPJAIM RÉSZE LETT ISTEN”
Interjú a templomépítés történetéről Halgasné Takács Mónikával
Építési szakemberként vesz részt az új templom körüli munkálatokban Halgasné Takács Mónika, gyülekezetünk presbitere, aki a templomtervezés sikereiről és kudarcairól és személyes hitéről is vallott nekünk.
Mikor vetődött fel a templomépítés ötlete? Mikor és hogyan kapcsolódtál be a folyamatba?
2010-ben gondolt először a presbitérium a templomépítésre: ahogy a gyülekezet szépen bővült, a templom megtelt élettel, és az ünnepi alkalmakon már nem fértünk el a templomban. Én az első felújítási terv kész verzióját láttam először. Ez a tetőtér beépítését, a vizesblokk kialakítását és az épület külső megszépítését célozta. Mivel én építőmérnökként végeztem, a munkám során épületgépészeti, építőipari generál kivitelezési tapasztalatokra is szert tettem, megbeszéltük, hogy becsatlakozom az egyeztetési munkálatokba. Az anyagi lehetőségekhez próbáltuk igazítani az akkor készült verziót, de az egyházi hatóság több ponton sem tartotta alkalmasnak az alaprajzi elrendezést. Az újabb verzió elkészülte közben, 2012-ben az akkori forrást biztosító szerződést felbontatták a gyülekezettel, így lekerült a napirendről az átalakítás, de akkor már célként folyamatosan a terveinkben volt. Időközben a presbitérium megújítása alkalmával presbiternek választott a gyülekezet, és elsődleges feladatként a tervezéshez, építkezéshez kapcsolódó ügyintézéseket vállaltam.
Mi lendítette tovább a templomépítés ügyét?
Folyamatosan figyeltük a pályázati lehetőségeket, és 2014 decemberében a lelkésznő talált egy pályázatot, amin nyertünk: sajnos csak 9,6 millió forintot, de a következő évi pályázatot ismét beadtuk. A gyülekezet is lelkesen bekapcsolódott, hogy hozzájáruljon a költségekhez: kulturális nap szervezésével és a Káposztafeszten is gyűjtést rendeztünk. 2015 januárjában kiderült, hogy az első verziót készítő tervezővel nem tudunk tovább együtt dolgozni, így 2015 júniusában Schliszka Csaba tervező úrral állapodtunk meg, akinek a javaslatára teljesen új koncepciót alakítottunk ki. A pályázati lehetőség reményében egy lényegesen tetszetősebb, látványosabb a régi épülethez épített új templomteret tervezett. Novemberig folytak az egyeztetések az Önkormányzattal, illetve az egyházi főépítésszel. 2015. december 3-án az egyházi építési osztály a kész dokumentációt anyagi fedezet hiányára hivatkozva elutasította, és kérte, hogy a meglévő épülettömeget bővítve egy egyszerűbb tervet készítsünk. Akkor már nagyon szorított bennünket az idő, mivel a megnyert pénzzel 2016. május 31-ig el kellett volna számolnunk. Nem adtuk fel, bár a lelkesedés kissé alábbhagyott. Hosszabbítást kértünk december 31-ig, és nekiláttunk az új koncepciónak. A második pályázaton 22,3 millió forintot kaptunk. Elkezdődtek az újabb egyeztetések, és megszületett a jelenlegi verzió. Októberben végre elindult az építkezés!
Nem tántorítottak el a kudarcok?
Sokat gondolkodtam, tépelődtem az elmúlt évek kudarcai során, hogy vajon tényleg szükség van-e új templomra. Talán tavaly előtt, egy adventi istentisztelet alkalmával körülnéztem a templomban, és belém nyílalt az érzés: miért akarom én bántani ezt a templomot? Az istentisztelet hangulata tökéletes volt. Aztán arra gondoltam, hogy a kudarcok nem az új templom szükségességét kérdőjelezik meg, hanem megtanítanak megbecsülni az oda vezető út adta tapasztalatokat, élményeket, kapcsolatokat. Megerősödtem abban, hogy a templom kibővítése, átépítése nélkülözhetetlen. Az épület külső megjelenése nem nekünk fontos, akik már oda járunk, akik tudjuk, hogy ennek nincs szerepe Istennel való kapcsolatunkban. Erre azért van szükség, hogy a még be nem tért embereket is be tudjuk csalogatni a csillogó¬-villogó élményeket nyújtó rohanó világból. Hogy ne elbújjunk hitünkkel, hanem akár jó értelemben vett magamutogatással is felhívjuk a figyelmét azoknak, akik ezt még nem tapasztalták meg. Lehetőség legyen megmutatni a közösségünk adta élményeket még több fiatalnak, akik majd, ha már közöttünk lesznek, maguk is megtapasztalhassák, hogy mi a fontos. Persze az épített térnek fizikai korlátai vannak, így nekünk is fontos, hogy minél többen elférjünk, hogy helyben keresztelőt, esküvőt tudjunk tartani. Hogy az istentiszteleten Istenre és magunkra tudjunk koncentrálni, ne a levegőtlenségre, hidegre, vagy az álló emberek mocorgására
Szép környezetben könnyebb ünneplőbe öltöztetni a lelkünket is!
Milyen érzésekkel gondolsz az építkezési munkálatokra? Nagy öröm számomra, de a neheze most jön még igazán. Sok munka van hátra az építkezés megvalósulásáig. Számunkra, akik napi szinten foglalkozunk az építkezéssel, ez nagyobb felelősséget is jelent. Most kell igazán odafigyelni, hogy a rendelkezésre álló pénzből, minden előírást figyelembe véve a lehető legjobbat, legtöbbet hozzuk ki. A még hiányzó anyagi fedezetet is elő kell teremteni. A lelkésznő és a gyülekezet mindennapjai is felbolydultak az építkezés miatt. A gyülekezetben is nagy lett az izgalom, amit jó irányba kell terelnünk közös erővel, hogy a közösségünk épüljön ezáltal. Lelkesen készül mindenki az alapkő letételi ünnepi istentiszteletre és a november végi adventi adománygyűjtésre.
Jelent változást az Istennel való kapcsolatodban az, hogy az építkezésnek aktív részese vagy?
Természetesen, ahogy sok minden változik körülöttem, újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem, más nézőpontból látok dolgokat, máshogy értékelek embereket, történéseket. A templomépítés, bárhogy tagadnám is, egy különleges dolog számomra. Többször nézek magamba, hogy méltó vagyok-e a feladatra; hogy jogom van-e befolyásolni döntéseket és hogy tényleg tagja vagyok-e a közösségnek. Többet imádkozom, a mindennapjaim része lett Isten.
**Megjelent a VELE gyülekezeti újság 2016/1. számában.