EKCP-KP-1-2022/3-001008-VAL-ELS/003 pályázatból megvalósult őszi-téli programok

Az őszi programok egyike a Nyitott Templomok Éjszakája volt, 2022. szeptember 3-án este. Ezen az estén több énekkar és zenei együttes lépett fel. Évek óta vonzza a vecsési közösségeket ez a programunk. A program a Vecsési Evangélikus Templomban valósult meg. Igyekszünk olyan szolgálattevőket kéni, akik kötődnek Vecséshez, vecsésiek, vagy innen származnak, és a gyülekezetünkhöz is kapcsolódnak. A fellépő énekegyüttesek a következők voltak: Cantus Corvinus énekkar. Vezetőjük Klembala Géza. Klasszikus műveket adtak elő.Balla Péter népdalkör, mely a városunk megbecsült énekkara, és citerazenekara- népdalokat adtak elő, a Vecsernye kórus, gyülekezetünk énekkara, vezetője Koczor Kinga. Mi gospelt éneklünk. A könnyűzenét pedig Szucsák Tamás és barátai formáció képviselte. Az alkalmon 80-an vettek részt.

Október 22-én kirándulni mentünk a közösség tagjaival busszal. 50 fő vett részt a kiránduláson. Kirándulásunk célpontja Zirc-Apátság, Arborétum, Reguly Antal Múzeum és Bakonyszentlászló volt. Bakonyszentlászlón az evangélikus templomot néztük meg, és a közeli Vinyén a Cuha patak kiszáradt medrében kirándultunk egy rövidet.

A zirci kirándulók csoportja
Reguly Antal Múzeumban be is öltözhettünk. 🙂

Harmadik programunk már az adventben volt. December 3-án, szombaton gyülekezeti napot tartottunk, Isten- Jézus arcai címmel. Délelőtt két előadást hallgattunk meg. Dr. Cserháti Márta a történeti Jézus arcait ismertette meg velünk, Dr. Csepregi András Bibó István Krisztus képéből és az ebből a képből megmutatkozó etikai, politikai helytállásáról beszélt. Mindkét előadást élénk csoport beszélgetés követte. Közös ebéden vettünk részt a gyülekezettel. Az ebéd után bemutatkozott a Katarzis Senior Örömtánc csapata, amelyik egyesületünk keretében a templomban jön össze hetente. A tánc a demencia elleni harcban segíti az időseket. Együtt tanultunk is két körtáncot. A táncot egy irodalomterápiás csoportfoglalkozás követte, amelyet Heinemann Ildikó lelkésznő tartott Reményik Sándor Isten arca című verse alapján.
Végül a hittanos gyermekeink adventi koncertje következett. A napon 55-60 ember vett részt.

Csoportbeszélgetés
Csepregi András előad
Cserháti Márta előad
A gitárosok

Katarzis senior örömtánc
A zárókoncert résztvevői